2017.05.26

Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra döntésre, hogy tanár legyek?

 

A tanári pályához a motivációt nagyrészt nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus édesanyámtól és néhány korábbi tanáromtól kaptam, akiket példaképként is tisztelek. Már az üknagyapám, a nagymamám és a nagypapám is pedagógus volt, talán innen is származik e pálya iránti vonzalom. Gimnázium utolsó két évében döntöttem el, hogy ez az a pálya, amibe a legjobban el tudom képzelni magam, kamatoztatni és átadni a tudásomat a jövőbeli munkahelyemen.

Szeretem az olyan jellegű tevékenységeket, melyek emberekkel való együttlétben, kölcsönös eszmecserében nyilvánulnak meg. Úgy gondolom, hogy erre a tanári életpálya nagyszerű lehetőség. Édesanyám személyes tanítói élményeiből is tapasztalom, hogy milyen sok örömet okoz neki a hivatása, mely egyben a hobbija is.

 

Hogyan, mikor és miért választottam ki azt a tudásterületet, amelynek a tanítását el tudnám képzelni/szeretném megvalósítani?

 

A három legkedveltebb tárgyam a testnevelés, történelem és földrajz tantárgyak voltak az általános iskolás és gimnáziumi éveim alatt.

Az első gondolatom a földrajz és testnevelés párosítás volt. Imádok/imádtam sportolni, ami kellő indokot adott arra, hogy én testnevelő szakos tanár legyek. A mozgás, sport, sikerélmények összekovácsoló ereje mindig megmutatkozott egy közösségben, osztályban, csapatban. Ez adott nekem kellő motivációt, hogy a jövőben ezzel foglalkozzak, de sajnos az iskolai korlátok, követelmények, kevés támogatás nem adta meg nekem azt a lehetőséget, hogy ezzel foglalkozzak a továbbiakban. Sokan mondták, hogy a sportot mindig lehet majd más elfoglaltságok mellett csinálni, aminek igazat adok, de továbbra is egy cél lesz az számomra, hogy a sporttal is foglalkozzak. Miután gimnázium utolsó félévében eldöntöttem, hogy nem testnevelésből fogok érettségizni, akkor jött a földrajz, mint szabadon választható érettségi tárgy. A Föld, térképek, gazdaság, országok kultúráját mindig nagy érdeklődéssel hallgattam, keresgéltem az interneten. A természet, kirándulások, túrák, nyaralások rávilágítottak arra a szemléletre, hogy tényleg földrajz az egész világ. Korábbi tanáraim, akiket kedveltem, és mai napig jóban vagyunk szintén sportszeretők és földrajz szakosok voltak, ami megint egy plusz motivációt adott nekem, hogy ez a kettő összeegyeztethető. Így jött tehát az egyik szak a földrajz, amely már biztos választás volt, bármely szak mellett.

A történelem a humán beállítottságom lévén volt mindig is az egyik kedvencem általános iskola óta, ami mellett a földrajz szak tényleg furán hangzik, mint nem humán tárgy, de valahogy még is érdekelt, szerettem. A korábbi tanáraimat mindig nagy érdeklődéssel hallgattam figyeltem, akikkel mindig megtaláltam a közös hangot. Összességében ezek a példák, személyes érdeklődésem és a történelem felkapottsága juttatott oda, hogy akkor legyen a történelem az egyik szakom. Így alakult ki ez a két szakpár, amivel aztán felvételt nyertem a Miskolci Egyetemre. Itt az egyetemen tapasztalva a két tárgy természetesen nagyon különböző. Ha a komplex tanítást veszem alapul, akkor a földrajzzal, sokkal inkább fel tudom kelteni később a diákok figyelmét, érdeklődését a sok ábrával, térképekkel, rajzzal, illusztrációval, terep gyakorlatokkal, mint például a történelmet. A földrajz órákon már most rengeteget tanultunk a tanítási módszerekről és látom, hogy a későbbiekben milyen jól lehet majd ezeket hasznosítani, kamatoztatni. A történelem mindig is a mesélésről, előadásról szól, ezért is gondolom azt, hogy nehéz néha felkelteni a diákok figyelmét. Nagy szükségünk lesz a módszerekre, hogy ezen változtatni tudjunk, megoldásokat találjunk majd a jövőben.

 

Kik, hogyan, miért befolyásolták a fenti ötletemet/döntésemet? Ki(k), hogyan és miért jelent(enek) számomra fontos, pozitív mintát vagy elrettentő példát? Ki(k), mikor, hogyan és miért próbált(ak) a fenti ötlettől/döntéstől eltávolítani?

 

Ahogy már az előzőekben említettem korábbi tanáraim mellett édesanyám volt rám a legnagyobb hatással. Mindig jó látni rajta, hogy élvezi a tanítást, és mennyi pozitív visszajelzést kap a diákoktól, szülőktől a városban. Úgy érzem, sok közös tulajdonságunk van, mint például a gyerekek szeretete, közvetlenség, jó kiállás és kapcsolatteremtő képesség stb. Elrettentő példát nagyon nem tudok írni, persze mindenben megvan a rossz. A tanári pálya egy hivatás, ha nincsenek meg a kellő kompetenciáink, motivációink akkor az elég elrettentő példa, hogy ez a munka nem nekünk való. Sajnos néhány korábbi tanáromon ezt az elkeseredettséget éreztem. Egyszerűen nem tudtam neki megadni azt a tiszteletet. Számomra egy pozitív példa van, ami talán a legközelebb áll hozzám, az pedig a tárgyi tudás, közvetlenség, nyitottság, a diákokkal való megfelelő kommunikáció és közös téma, akiket egy szinten kell kezelni a tanárral, soha sem szabad alá-fölérendeltségi viszonyt kialakítani egymással szemben. Fontos, hogy egy tanár életre is nevelje a diákokat. Ezek miatt tudok felnézni egy tanárra.

Arra a döntésre, ötletre reagálva, hogy én tanár szakra mentem természetesen kaptam hideget, meleget. Ismerősöktől, barátok mondták nem meglepő módon, hogy miért akarsz te tanítani, mikor nem becsülik meg a mai tanárokat, gondolok itt a fizetésre stb. Természetesen az már rég rossz, ha valakit csak a pénz motivál, de persze fogalma sincs arról mi az ő erőssége. Igazából senki nem szeretett volna eltávolítani az ötletemtől, csak véleményt formáltak pozitív illetve negatív irányba.

 

Miért vonzó számomra a tanári munka?

 

Vonzó számomra, mert emberekkel kerülhetek kapcsolatba napi szinten. Szeretem az olyan jellegű tevékenységeket, amelyek ilyenekbe nyilvánulnak meg. Szeretem, ha kapcsolatokat építhetek, nevelhetek, illetve emberekkel foglalkozhatok. Fontos, hogy a mai világban kiválasszuk a tehetséges gyerekeket, és e szerint fejlesszük képességüket. Ez ad számomra örömet. Hihetetlen jó érzés, ha egy diák, szülő pozitív visszajelzést ad a munkádról, tevékenységedről, ami által hírnevet, tiszteletet is szerezhetsz. Az ismeretség, hogy megbecsülik a munkádat, egy olyan erőt ad, amellyel csak nyerni lehet az életben. Gondoljunk bele, milyen boldogságot adhat, ha egy tanítványod első helyezést ér el mondjuk egy atlétika versenyen vagy országos történelem versenyen. Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni ezt a munkát. Édesanyám mondja mindig, most jobb lenne például egy banknál dolgozni, idegesítő ügyfelekkel, állandó stresszben élni? A válasz egyértelműen nem. Tanárként önmagadat adhatod, saját magad főnöke lehetsz. Ezek azok, amiért vonzó számomra ez a pálya.

 

Hogyan értékelhetők a diákélményeim?

 

Általános iskolában alsó tagozatba létszámát tekintve, kisebb intézménybe jártam, mint felsőben. Emlékszem jól éltem meg az alsós éveimet is. Adottak voltak a lehetőségek minden téren. Édesanyám is ebben az iskolában tanító, egyértelmű volt tehát, hogy ide iratnak be a szüleim. Fontos, hogy soha nem származott semmilyen előnyöm ez miatt, de legalább tudták ki vagyok. Jó érzés volt, és már egyből más hogy álltak én hozzám is. Nem emlékszem lett volna bármiféle konfliktusom is. Persze a gyerekek ebben a korban állandóan pörögnek. A lehetőségek adottak voltak és ki tudtam bontakoztatni a tehetségemet, amit az óta kamatoztatok sportolás vagy éppen tanulmányok terén. A közösség, és szigorú osztályfőnököm egy remek alapot adott, hogy felső évfolyamba léphessünk.

Ötödik osztálytól minden új volt nekem, nagyobb iskola, új közösség stb. Természetesen itt még félénkebb voltam, de hamar kialakultak a barátságok. Még több lehetőség adódott, olyan tanárokkal ismerkedtem meg, akik mai napig kérdezik, hogy vagyok? stb. Jó érzéssel tölt el. Szerettem az ottani légkört. Iskola rendezvények, közösségi élet, tanár-diák focimeccsek, amiket nagyon szerettem. Összességében egy nagyon jó tanári gárda, osztályközösség alakult ki, ami egy szintén erős alapot adott a továbbtanuláshoz, a gimnáziumhoz. Amilyen remek volt az általános iskola, olyan pocsék időszak volt a gimnázium.

Alapítványi iskolába jártam kis osztályba, a tesómat követve döntöttem így hogy én is ehhez a fantasztikus közösséghez szeretnék tartozni. Igazából mivel én imádom a közösségi életet, iskolai programokat egészen elkeserített, hogy ebben az iskolában ez nekem nem adatott meg egészen öt évig. Szerencsére ebben az időszakban már egyesületi szinten fociztam, ami legalább plusz motivációt nyújtott, ha már nem történik semmi érdekes az iskolában. Pozitívum, hogy a tanárok viszont jól álltak a dolgokhoz és a többségük remekül tanított. De azt éreztem, hogy az iskola gyenge támogatást nyújtott a diákoknak. Nem volt meg a kellő kommunikáció úgy vélem. Összességében nem voltunk sokan az osztályban érettségi után mindenki szétszéledt, persze a mag mindig meg volt. Egy, két emberrel tartom a kapcsolatot, de sokan sokfelé mentek továbbtanulni velem egyetembe, ami miatt nehezen tudjuk tartani a kapcsolatot. Mivel, hogy én mindig közösségi életet éltem édesapám javasolta a Miskolci Egyetemet, aki Dunaújvárosban végzett. A Dunaújvárosi Főiskola akkoriban Miskolchoz tartozott, ezért is tudott sok jót mondani az itteni diákéletről. Az első évem alapján sok élményről számolhatok be szüleimnek, barátaimnak. A tanárok mind a Bölcsészettudományi Karon-ezen belül a Tanárképző Intézeten, mind a Műszaki Földtudományi Karon rendkívül hitelesek, felkészültek, tiszteletreméltóak, közvetlenek, segítőkészek. Legfőbb céljuknak érzik a diákság előre menetelét támogatni.  Azt érzem, hogy jó kezekbe vagyunk.

 

 

Hogyan értékelhetők azok az élményeim/tapasztalataim, amelyekben „tanárként” próbáltam ki magam?

 

Nem sokszor volt eddig lehetőségem kipróbálni magam tanár szerepben, azt hiszem talán egyszer egy feladatban bevezetés a pedagógia előadáson. Kicsit furcsa helyzet volt, de azt gondolom, hogy a kellő rutin megszerzése után, már könnyebb lesz ezzel szembesülni. Azt gondolom továbbá, és úgy is veszem észre, hogy meg van az a remek kiállásom, hogy sok ember figyelmét magamra irányítsam. Ez már mindenféleképpen egy pozitívummal tölt el és kamatoztathatom a későbbiekben.

 

 

Hogyan, milyen eredménnyel tanultam, és hogyan éreztem magam az iskolában, miért? Milyen sikerek, kudarcok vannak mögöttem? Milyen sikerekre vágyom, milyen kudarcokat szeretnék elkerülni?

 

Azt, hogy hogyan éreztem magam azt az előzőekben már leírtam. Általában jó eredménnyel tanultam, miután 7 évesen beléptem az iskola kapuján. A humán tárgyak mindig közelebb álltak hozzám, mint a matematika, kémia, fizika. Igazából ezek a tárgyak nem feküdtek nekem. Ezen is majd változtatni kell persze. Akkor jó egy tanár, ha sok mindenre nyitott. Többféle módon tud dolgokat megközelíteni. Ezért fontosak ezek.

Sikeresnek mondhatom magam testnevelés és sport terén. Labdarúgásban mindig kiemelkedőek voltunk, kétszer nyertük meg a megyei bajnokságot. Csapatban szerettem játszani. Sok tapasztalatot szereztem a sport által, amiket be tudtam építeni jelenlegi gondolkodásomba. Sikernek éltem meg minden olyan helyzetet, amelyekkel családomnak tudtam örömet okozni, mind a sikeres felvételi idején, mind egy-egy jó jegy esetén itt a vizsgaidőszakban. Sikernek éltem meg azt a pillanatot, mikor a földrajz emelt szintű érettségit 74%-ra teljesítettem. Nagy munka volt benne, és aminek a sikeres felvételit köszönhettem részben. Voltak kudarcok is mögöttem, amiket viszont nem annak fogtam fel, egy újabb lehetőséget láttam benne. Öt éves gimnáziumba jártam, majd év végén jött az érettségi, ahol totálisan nem azt a szintet értem el, mint amire képes lennék valójában, ehhez több tényező is hozzájárult. Érettségi után épp hogy lecsúsztam a felvételi ponthatárról, ami kicsit megviselt. Új célokat kellett kitűznöm magam elé, amelyeket sikeresen teljesítettem és rá egy évre sikeresen bejutottam a felsőoktatásba. Ezeket megélve, már érzem azt a rutin, hogy egy-egy sikertelen zh vagy vizsga után ne essek kétségbe, mert az sehova sem vezet. Türelmesebb lettem, ami jó hatással lett rám. Mindenben a jót kell keresni, a lehetőséget. Olyan sikerre vágyok, ahol az emberek elismerik majd a munkámat, hozzáállásomat. Olyan pluszt adhatok majd nekik, amire azt mondják ez igen szép volt. Ez motivál.

 

Mikor és miért éreztem magam értékesnek az iskolában? Mikor, miért, hogyan kellett magamat megvédeni – diákoktól, tanároktól?

 

Értékesnek éreztem magam akkor, mikor fociban országos versenyen negyedikek lettünk és abban az évben dicséretes ötös lettem testnevelésből. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Értékes volt, mikor segíteni tudtam barátaimnak és lelki támaszt tudtam nyújtani nekik az iskolában vagy máshol. Akkor leszel több, ha adsz, segíted a társad, aki ezt neked aztán viszonozni fogja. Ez számít értékesnek. A családtól kapott rengeteg támogatás, ami által most nem lennék itt. Értékesnek mondhatom, azt is, hogy ezekkel a kiváló eredményekkel öregbíthettem iskoláim hírnevét, akik büszkén gondolnak vissza azokra a pillanatokra.

Nem voltam soha sem az a balhés gyerek, de persze mindig volt egy két konfliktusom. Diákkal nem kerültem zűrös ügyekbe, viszont gimnáziumba az osztályfőnökömmel igen utolsó évben. A történetre már nem igazán emlékszem, de a lényeg az volt, hogy az orvosi igazolást nem fogadta el távollétembe. Ebből lett aztán a balhé, jó édes apukám pedig megvédett, mert jogi dolgokhoz is értett/ért. Az ügy vége az lett, hogy osztályfőnököm végül elfogadta az igazolást. Innentől kezdve aztán nekünk meg is romlott a kapcsolatunk, ez is rátett egy lapáttal arra a pocsék időszakra, ami a gimnáziumban lefolyt.

 

Hogyan látom a saját tanárrá válásom eddigi folyamatát? Mit jelent és hogyan becsülhető, összegezhető az eddigi fejlődésem? Hogyan gondolkodom leendő munkámról, iskolámról, diákjaimról?

 

Eddigi pályafutásom során nem találkoztam a pedagógia fogalmával egészen a második félév kezdetéig itt az egyetemen. Bár édesanyámtól hallottam pár dolgot előtte. Az előadást nem győzöm dicsérni, nagyon hasznosan és interaktívan teltek Anettával. Az ő személyiségében, tudásában megtaláltuk mindannyian azt a hozzáértést, amit hasznunkra tudunk fordítani a későbbiekben. Olyan pedagógia módszerekről beszéltünk, amiket be tudtunk építeni gondolkozásunkba, a saját személyiségünkre tudtuk formálni azt. Ha nem is a nulláról építkezve elindultam egy olyan úton, amelyeket felhasználva eredményes pályát kezdhetek el.  Leendő munkámról még nem lehet biztos elképzelés a mai változó világban, de az tény, hogy a tanárok nagyon keresettek lesznek a következő években, mert hiány van. Egy tanári diplomával sok helyen el lehet helyezkedni. Én nem döntöttem még el, hol tanítanék szívesen, de mindenképpen az öt éves képzést szeretném elvégezni. A leendő iskolámat szülővárosomba Tatán képzelem el, ahol sok ismerősöm és kapcsolatom van jelenleg, de még hosszú az ide vezető út. Iskolámról mindenképp úgy gondolkodok, hogy a megfelelő kommunikáció, összhang mindig legyen meg a kollégák és a diákok között, mivel ez által tudunk közös célokat kitűzni magunk elé, ha közösen találjuk az ötleteket. Leendő diákjaimhoz, ha magamat nézem, biztosan közvetlenül, barátságosan fogok állni, úgy érzem, én egy szimpatikus személyiség leszek nekik, persze kivételek mindig lesznek. Ezt majd az idő eldönti, de ez vagyok én. Szerintem jól ki fogunk jönni.

 

Hogyan értékelhetők a meglévő tapasztalataim? Hogyan értékelhető mindaz a tudás, amelyet már megszereztem? Hogyan, milyen utakon tudom folytatni az elkezdett utat?

 

A bevezetés a pedagógia órán rengeteget tanultunk, beszélgettünk egymással. Sok volt a véleménycsere, amik közül negatív és pozitív dolog is volt. Egy erős alapnak már megfelelt ez az előadás, aztán majd meglátjuk a továbbiakat. Még a nagy része hátra van, sokat kell fejlődnöm. Több előadásunk lesz még, gondolok itt pszichológiára, vagy akár a többi pedagógiai tantárgyra. Nem lesz, egyszerű én abban biztos vagyok, de a kellő elszántság, motiváció sokat segíthet. Igazából a módszerek, amik újak voltak számomra és hasznos információkkal, nevelési helyzetekkel gazdagították a gondolkodásomat, illetve a tanár-diák együttműködés, közvetlenség egymással. Úgy gondolom, ahogy előzőekben is kiemeltem, hogy közösen tudunk haladni, célokat kitűzni, mi, akik leendő kollégák leszünk a közoktatásban. Együtt kell dolgoznunk és e szerint haladni egy úton. A blog írást nagyon hasznosnak ítéltem meg, mivel ezeket a gondolatokat később fel tudjuk idézni, kamatoztatni tudjuk. A szó elszáll írás megmarad, mondják.

 

 

Hogyan értékelhetők a tanárrá válás folyamatához hogyan kapcsolható a kurzuson feltárult, megfogalmazott, esetleg módosult, vagy további átgondolást igénylő saját pedagógiai nézeteim, hiteim, meggyőződéseim?

 

A saját tapasztalataimra, nézeteimre sikerült támaszkodnom a kurzus alatt, úgy gondolom. Nagyon jó volt feltárni azokat a gondolatokat, amiket a korábbi évekből hoztunk ide egyetemre. Úgy gondolom, mindenkinek van egy saját elgondolása, nézete. Ezekhez, úgy kell ragaszkodnunk, hogy közbe egymás gondolatait is beépítsük, más véleményeket is meghallgassunk, fontos, hogy úgy álljon össze ez a nézet, elgondolás, hogy közbe önmagunkat adjuk végig, emberek maradjunk. Erre volt jó ez a kurzus, hogy egymástól tanultunk minden egyes órán, legyen az egy szó vagy egy teljes vélemény kifejtés. Rugalmasnak, nyitottnak kell lenni egy tanárnak a mai világba. Gyorsan változnak az események, amikhez alkalmazkodni kell. Fontos az alkalmazkodó képesség. Összességében remek kurzust ebben a félévben, mindig sikerült megbeszélni, kicsomózni a gondolatokat, véleményeket, nézeteket és Anettával kiegészülve egy teljesebb képet kaptunk első körben a pedagógiáról.

 

Megosztás a facebookon