Tanári élettörténetem első állomásai

2017.05.26

Hogyan, mikor, miért jutott eszembe, jutottam arra döntésre, hogy tanár legyek?

 

A tanári pályához a motivációt nagyrészt nyelv- és beszédfejlesztő pedagógus édesanyámtól és néhány korábbi tanáromtól kaptam, akiket példaképként is tisztelek. Már az üknagyapám, a nagymamám és a nagypapám is pedagógus volt, talán innen is származik e pálya iránti vonzalom. Gimnázium utolsó két évében döntöttem el, hogy ez az a pálya, amibe a legjobban el tudom képzelni magam, kamatoztatni és átadni a tudásomat a jövőbeli munkahelyemen.

Szeretem az olyan jellegű tevékenységeket, melyek emberekkel való együttlétben, kölcsönös eszmecserében nyilvánulnak meg. Úgy gondolom, hogy erre a tanári életpálya nagyszerű lehetőség. Édesanyám személyes tanítói élményeiből is tapasztalom, hogy milyen sok örömet okoz neki a hivatása, mely egyben a hobbija is.

 

Hogyan, mikor és miért választottam ki azt a tudásterületet, amelynek a tanítását el tudnám képzelni/szeretném megvalósítani?

 

A három legkedveltebb tárgyam a testnevelés, történelem és földrajz tantárgyak voltak az általános iskolás és gimnáziumi éveim alatt.

Az első gondolatom a földrajz és testnevelés párosítás volt. Imádok/imádtam sportolni, ami kellő indokot adott arra, hogy én testnevelő szakos tanár legyek. A mozgás, sport, sikerélmények összekovácsoló ereje mindig megmutatkozott egy közösségben, osztályban, csapatban. Ez adott nekem kellő motivációt, hogy a jövőben ezzel foglalkozzak, de sajnos az iskolai korlátok, követelmények, kevés támogatás nem adta meg nekem azt a lehetőséget, hogy ezzel foglalkozzak a továbbiakban. Sokan mondták, hogy a sportot mindig lehet majd más elfoglaltságok mellett csinálni, aminek igazat adok, de továbbra is egy cél lesz az számomra, hogy a sporttal is foglalkozzak. Miután gimnázium utolsó félévében eldöntöttem, hogy nem testnevelésből fogok érettségizni, akkor jött a földrajz, mint szabadon választható érettségi tárgy. A Föld, térképek, gazdaság, országok kultúráját mindig nagy érdeklődéssel hallgattam, keresgéltem az interneten. A természet, kirándulások, túrák, nyaralások rávilágítottak arra a szemléletre, hogy tényleg földrajz az egész világ. Korábbi tanáraim, akiket kedveltem, és mai napig jóban vagyunk szintén sportszeretők és földrajz szakosok voltak, ami megint egy plusz motivációt adott nekem, hogy ez a kettő összeegyeztethető. Így jött tehát az egyik szak a földrajz, amely már biztos választás volt, bármely szak mellett.

A történelem a humán beállítottságom lévén volt mindig is az egyik kedvencem általános iskola óta, ami mellett a földrajz szak tényleg furán hangzik, mint nem humán tárgy, de valahogy még is érdekelt, szerettem. A korábbi tanáraimat mindig nagy érdeklődéssel hallgattam figyeltem, akikkel mindig megtaláltam a közös hangot. Összességében ezek a példák, személyes érdeklődésem és a történelem felkapottsága juttatott oda, hogy akkor legyen a történelem az egyik szakom. Így alakult ki ez a két szakpár, amivel aztán felvételt nyertem a Miskolci Egyetemre. Itt az egyetemen tapasztalva a két tárgy természetesen nagyon különböző. Ha a komplex tanítást veszem alapul, akkor a földrajzzal, sokkal inkább fel tudom kelteni később a diákok figyelmét, érdeklődését a sok ábrával, térképekkel, rajzzal, illusztrációval, terep gyakorlatokkal, mint például a történelmet. A földrajz órákon már most rengeteget tanultunk a tanítási módszerekről és látom, hogy a későbbiekben milyen jól lehet majd ezeket hasznosítani, kamatoztatni. A történelem mindig is a mesélésről, előadásról szól, ezért is gondolom azt, hogy nehéz néha felkelteni a diákok figyelmét. Nagy szükségünk lesz a módszerekre, hogy ezen változtatni tudjunk, megoldásokat találjunk majd a jövőben.

 

Kik, hogyan, miért befolyásolták a fenti ötletemet/döntésemet? Ki(k), hogyan és miért jelent(enek) számomra fontos, pozitív mintát vagy elrettentő példát? Ki(k), mikor, hogyan és miért próbált(ak) a fenti ötlettől/döntéstől eltávolítani?

 

Ahogy már az előzőekben említettem korábbi tanáraim mellett édesanyám volt rám a legnagyobb hatással. Mindig jó látni rajta, hogy élvezi a tanítást, és mennyi pozitív visszajelzést kap a diákoktól, szülőktől a városban. Úgy érzem, sok közös tulajdonságunk van, mint például a gyerekek szeretete, közvetlenség, jó kiállás és kapcsolatteremtő képesség stb. Elrettentő példát nagyon nem tudok írni, persze mindenben megvan a rossz. A tanári pálya egy hivatás, ha nincsenek meg a kellő kompetenciáink, motivációink akkor az elég elrettentő példa, hogy ez a munka nem nekünk való. Sajnos néhány korábbi tanáromon ezt az elkeseredettséget éreztem. Egyszerűen nem tudtam neki megadni azt a tiszteletet. Számomra egy pozitív példa van, ami talán a legközelebb áll hozzám, az pedig a tárgyi tudás, közvetlenség, nyitottság, a diákokkal való megfelelő kommunikáció és közös téma, akiket egy szinten kell kezelni a tanárral, soha sem szabad alá-fölérendeltségi viszonyt kialakítani egymással szemben. Fontos, hogy egy tanár életre is nevelje a diákokat. Ezek miatt tudok felnézni egy tanárra.

Arra a döntésre, ötletre reagálva, hogy én tanár szakra mentem természetesen kaptam hideget, meleget. Ismerősöktől, barátok mondták nem meglepő módon, hogy miért akarsz te tanítani, mikor nem becsülik meg a mai tanárokat, gondolok itt a fizetésre stb. Természetesen az már rég rossz, ha valakit csak a pénz motivál, de persze fogalma sincs arról mi az ő erőssége. Igazából senki nem szeretett volna eltávolítani az ötletemtől, csak véleményt formáltak pozitív illetve negatív irányba.

 

Miért vonzó számomra a tanári munka?

 

Vonzó számomra, mert emberekkel kerülhetek kapcsolatba napi szinten. Szeretem az olyan jellegű tevékenységeket, amelyek ilyenekbe nyilvánulnak meg. Szeretem, ha kapcsolatokat építhetek, nevelhetek, illetve emberekkel foglalkozhatok. Fontos, hogy a mai világban kiválasszuk a tehetséges gyerekeket, és e szerint fejlesszük képességüket. Ez ad számomra örömet. Hihetetlen jó érzés, ha egy diák, szülő pozitív visszajelzést ad a munkádról, tevékenységedről, ami által hírnevet, tiszteletet is szerezhetsz. Az ismeretség, hogy megbecsülik a munkádat, egy olyan erőt ad, amellyel csak nyerni lehet az életben. Gondoljunk bele, milyen boldogságot adhat, ha egy tanítványod első helyezést ér el mondjuk egy atlétika versenyen vagy országos történelem versenyen. Ezekért a pillanatokért éri meg csinálni ezt a munkát. Édesanyám mondja mindig, most jobb lenne például egy banknál dolgozni, idegesítő ügyfelekkel, állandó stresszben élni? A válasz egyértelműen nem. Tanárként önmagadat adhatod, saját magad főnöke lehetsz. Ezek azok, amiért vonzó számomra ez a pálya.

 

Hogyan értékelhetők a diákélményeim?

 

Általános iskolában alsó tagozatba létszámát tekintve, kisebb intézménybe jártam, mint felsőben. Emlékszem jól éltem meg az alsós éveimet is. Adottak voltak a lehetőségek minden téren. Édesanyám is ebben az iskolában tanító, egyértelmű volt tehát, hogy ide iratnak be a szüleim. Fontos, hogy soha nem származott semmilyen előnyöm ez miatt, de legalább tudták ki vagyok. Jó érzés volt, és már egyből más hogy álltak én hozzám is. Nem emlékszem lett volna bármiféle konfliktusom is. Persze a gyerekek ebben a korban állandóan pörögnek. A lehetőségek adottak voltak és ki tudtam bontakoztatni a tehetségemet, amit az óta kamatoztatok sportolás vagy éppen tanulmányok terén. A közösség, és szigorú osztályfőnököm egy remek alapot adott, hogy felső évfolyamba léphessünk.

Ötödik osztálytól minden új volt nekem, nagyobb iskola, új közösség stb. Természetesen itt még félénkebb voltam, de hamar kialakultak a barátságok. Még több lehetőség adódott, olyan tanárokkal ismerkedtem meg, akik mai napig kérdezik, hogy vagyok? stb. Jó érzéssel tölt el. Szerettem az ottani légkört. Iskola rendezvények, közösségi élet, tanár-diák focimeccsek, amiket nagyon szerettem. Összességében egy nagyon jó tanári gárda, osztályközösség alakult ki, ami egy szintén erős alapot adott a továbbtanuláshoz, a gimnáziumhoz. Amilyen remek volt az általános iskola, olyan pocsék időszak volt a gimnázium.

Alapítványi iskolába jártam kis osztályba, a tesómat követve döntöttem így hogy én is ehhez a fantasztikus közösséghez szeretnék tartozni. Igazából mivel én imádom a közösségi életet, iskolai programokat egészen elkeserített, hogy ebben az iskolában ez nekem nem adatott meg egészen öt évig. Szerencsére ebben az időszakban már egyesületi szinten fociztam, ami legalább plusz motivációt nyújtott, ha már nem történik semmi érdekes az iskolában. Pozitívum, hogy a tanárok viszont jól álltak a dolgokhoz és a többségük remekül tanított. De azt éreztem, hogy az iskola gyenge támogatást nyújtott a diákoknak. Nem volt meg a kellő kommunikáció úgy vélem. Összességében nem voltunk sokan az osztályban érettségi után mindenki szétszéledt, persze a mag mindig meg volt. Egy, két emberrel tartom a kapcsolatot, de sokan sokfelé mentek továbbtanulni velem egyetembe, ami miatt nehezen tudjuk tartani a kapcsolatot. Mivel, hogy én mindig közösségi életet éltem édesapám javasolta a Miskolci Egyetemet, aki Dunaújvárosban végzett. A Dunaújvárosi Főiskola akkoriban Miskolchoz tartozott, ezért is tudott sok jót mondani az itteni diákéletről. Az első évem alapján sok élményről számolhatok be szüleimnek, barátaimnak. A tanárok mind a Bölcsészettudományi Karon-ezen belül a Tanárképző Intézeten, mind a Műszaki Földtudományi Karon rendkívül hitelesek, felkészültek, tiszteletreméltóak, közvetlenek, segítőkészek. Legfőbb céljuknak érzik a diákság előre menetelét támogatni.  Azt érzem, hogy jó kezekbe vagyunk.

 

 

Hogyan értékelhetők azok az élményeim/tapasztalataim, amelyekben „tanárként” próbáltam ki magam?

 

Nem sokszor volt eddig lehetőségem kipróbálni magam tanár szerepben, azt hiszem talán egyszer egy feladatban bevezetés a pedagógia előadáson. Kicsit furcsa helyzet volt, de azt gondolom, hogy a kellő rutin megszerzése után, már könnyebb lesz ezzel szembesülni. Azt gondolom továbbá, és úgy is veszem észre, hogy meg van az a remek kiállásom, hogy sok ember figyelmét magamra irányítsam. Ez már mindenféleképpen egy pozitívummal tölt el és kamatoztathatom a későbbiekben.

 

 

Hogyan, milyen eredménnyel tanultam, és hogyan éreztem magam az iskolában, miért? Milyen sikerek, kudarcok vannak mögöttem? Milyen sikerekre vágyom, milyen kudarcokat szeretnék elkerülni?

 

Azt, hogy hogyan éreztem magam azt az előzőekben már leírtam. Általában jó eredménnyel tanultam, miután 7 évesen beléptem az iskola kapuján. A humán tárgyak mindig közelebb álltak hozzám, mint a matematika, kémia, fizika. Igazából ezek a tárgyak nem feküdtek nekem. Ezen is majd változtatni kell persze. Akkor jó egy tanár, ha sok mindenre nyitott. Többféle módon tud dolgokat megközelíteni. Ezért fontosak ezek.

Sikeresnek mondhatom magam testnevelés és sport terén. Labdarúgásban mindig kiemelkedőek voltunk, kétszer nyertük meg a megyei bajnokságot. Csapatban szerettem játszani. Sok tapasztalatot szereztem a sport által, amiket be tudtam építeni jelenlegi gondolkodásomba. Sikernek éltem meg minden olyan helyzetet, amelyekkel családomnak tudtam örömet okozni, mind a sikeres felvételi idején, mind egy-egy jó jegy esetén itt a vizsgaidőszakban. Sikernek éltem meg azt a pillanatot, mikor a földrajz emelt szintű érettségit 74%-ra teljesítettem. Nagy munka volt benne, és aminek a sikeres felvételit köszönhettem részben. Voltak kudarcok is mögöttem, amiket viszont nem annak fogtam fel, egy újabb lehetőséget láttam benne. Öt éves gimnáziumba jártam, majd év végén jött az érettségi, ahol totálisan nem azt a szintet értem el, mint amire képes lennék valójában, ehhez több tényező is hozzájárult. Érettségi után épp hogy lecsúsztam a felvételi ponthatárról, ami kicsit megviselt. Új célokat kellett kitűznöm magam elé, amelyeket sikeresen teljesítettem és rá egy évre sikeresen bejutottam a felsőoktatásba. Ezeket megélve, már érzem azt a rutin, hogy egy-egy sikertelen zh vagy vizsga után ne essek kétségbe, mert az sehova sem vezet. Türelmesebb lettem, ami jó hatással lett rám. Mindenben a jót kell keresni, a lehetőséget. Olyan sikerre vágyok, ahol az emberek elismerik majd a munkámat, hozzáállásomat. Olyan pluszt adhatok majd nekik, amire azt mondják ez igen szép volt. Ez motivál.

 

Mikor és miért éreztem magam értékesnek az iskolában? Mikor, miért, hogyan kellett magamat megvédeni – diákoktól, tanároktól?

 

Értékesnek éreztem magam akkor, mikor fociban országos versenyen negyedikek lettünk és abban az évben dicséretes ötös lettem testnevelésből. Ez nagyon jó érzéssel töltött el. Értékes volt, mikor segíteni tudtam barátaimnak és lelki támaszt tudtam nyújtani nekik az iskolában vagy máshol. Akkor leszel több, ha adsz, segíted a társad, aki ezt neked aztán viszonozni fogja. Ez számít értékesnek. A családtól kapott rengeteg támogatás, ami által most nem lennék itt. Értékesnek mondhatom, azt is, hogy ezekkel a kiváló eredményekkel öregbíthettem iskoláim hírnevét, akik büszkén gondolnak vissza azokra a pillanatokra.

Nem voltam soha sem az a balhés gyerek, de persze mindig volt egy két konfliktusom. Diákkal nem kerültem zűrös ügyekbe, viszont gimnáziumba az osztályfőnökömmel igen utolsó évben. A történetre már nem igazán emlékszem, de a lényeg az volt, hogy az orvosi igazolást nem fogadta el távollétembe. Ebből lett aztán a balhé, jó édes apukám pedig megvédett, mert jogi dolgokhoz is értett/ért. Az ügy vége az lett, hogy osztályfőnököm végül elfogadta az igazolást. Innentől kezdve aztán nekünk meg is romlott a kapcsolatunk, ez is rátett egy lapáttal arra a pocsék időszakra, ami a gimnáziumban lefolyt.

 

Hogyan látom a saját tanárrá válásom eddigi folyamatát? Mit jelent és hogyan becsülhető, összegezhető az eddigi fejlődésem? Hogyan gondolkodom leendő munkámról, iskolámról, diákjaimról?

 

Eddigi pályafutásom során nem találkoztam a pedagógia fogalmával egészen a második félév kezdetéig itt az egyetemen. Bár édesanyámtól hallottam pár dolgot előtte. Az előadást nem győzöm dicsérni, nagyon hasznosan és interaktívan teltek Anettával. Az ő személyiségében, tudásában megtaláltuk mindannyian azt a hozzáértést, amit hasznunkra tudunk fordítani a későbbiekben. Olyan pedagógia módszerekről beszéltünk, amiket be tudtunk építeni gondolkozásunkba, a saját személyiségünkre tudtuk formálni azt. Ha nem is a nulláról építkezve elindultam egy olyan úton, amelyeket felhasználva eredményes pályát kezdhetek el.  Leendő munkámról még nem lehet biztos elképzelés a mai változó világban, de az tény, hogy a tanárok nagyon keresettek lesznek a következő években, mert hiány van. Egy tanári diplomával sok helyen el lehet helyezkedni. Én nem döntöttem még el, hol tanítanék szívesen, de mindenképpen az öt éves képzést szeretném elvégezni. A leendő iskolámat szülővárosomba Tatán képzelem el, ahol sok ismerősöm és kapcsolatom van jelenleg, de még hosszú az ide vezető út. Iskolámról mindenképp úgy gondolkodok, hogy a megfelelő kommunikáció, összhang mindig legyen meg a kollégák és a diákok között, mivel ez által tudunk közös célokat kitűzni magunk elé, ha közösen találjuk az ötleteket. Leendő diákjaimhoz, ha magamat nézem, biztosan közvetlenül, barátságosan fogok állni, úgy érzem, én egy szimpatikus személyiség leszek nekik, persze kivételek mindig lesznek. Ezt majd az idő eldönti, de ez vagyok én. Szerintem jól ki fogunk jönni.

 

Hogyan értékelhetők a meglévő tapasztalataim? Hogyan értékelhető mindaz a tudás, amelyet már megszereztem? Hogyan, milyen utakon tudom folytatni az elkezdett utat?

 

A bevezetés a pedagógia órán rengeteget tanultunk, beszélgettünk egymással. Sok volt a véleménycsere, amik közül negatív és pozitív dolog is volt. Egy erős alapnak már megfelelt ez az előadás, aztán majd meglátjuk a továbbiakat. Még a nagy része hátra van, sokat kell fejlődnöm. Több előadásunk lesz még, gondolok itt pszichológiára, vagy akár a többi pedagógiai tantárgyra. Nem lesz, egyszerű én abban biztos vagyok, de a kellő elszántság, motiváció sokat segíthet. Igazából a módszerek, amik újak voltak számomra és hasznos információkkal, nevelési helyzetekkel gazdagították a gondolkodásomat, illetve a tanár-diák együttműködés, közvetlenség egymással. Úgy gondolom, ahogy előzőekben is kiemeltem, hogy közösen tudunk haladni, célokat kitűzni, mi, akik leendő kollégák leszünk a közoktatásban. Együtt kell dolgoznunk és e szerint haladni egy úton. A blog írást nagyon hasznosnak ítéltem meg, mivel ezeket a gondolatokat később fel tudjuk idézni, kamatoztatni tudjuk. A szó elszáll írás megmarad, mondják.

 

 

Hogyan értékelhetők a tanárrá válás folyamatához hogyan kapcsolható a kurzuson feltárult, megfogalmazott, esetleg módosult, vagy további átgondolást igénylő saját pedagógiai nézeteim, hiteim, meggyőződéseim?

 

A saját tapasztalataimra, nézeteimre sikerült támaszkodnom a kurzus alatt, úgy gondolom. Nagyon jó volt feltárni azokat a gondolatokat, amiket a korábbi évekből hoztunk ide egyetemre. Úgy gondolom, mindenkinek van egy saját elgondolása, nézete. Ezekhez, úgy kell ragaszkodnunk, hogy közbe egymás gondolatait is beépítsük, más véleményeket is meghallgassunk, fontos, hogy úgy álljon össze ez a nézet, elgondolás, hogy közbe önmagunkat adjuk végig, emberek maradjunk. Erre volt jó ez a kurzus, hogy egymástól tanultunk minden egyes órán, legyen az egy szó vagy egy teljes vélemény kifejtés. Rugalmasnak, nyitottnak kell lenni egy tanárnak a mai világba. Gyorsan változnak az események, amikhez alkalmazkodni kell. Fontos az alkalmazkodó képesség. Összességében remek kurzust ebben a félévben, mindig sikerült megbeszélni, kicsomózni a gondolatokat, véleményeket, nézeteket és Anettával kiegészülve egy teljesebb képet kaptunk első körben a pedagógiáról.

 

2017.05.09-i óra reflexiója

A félév utolsó „bevezetés a pedagógiába” órájára is olyan hatalmas érdeklődéssel mentem be, mint ahogyan azt tettem február hideg, borús egyik napján. A mai szeminárium is izgalmas, jó kedélyű, érdekfeszítő volt, mint ahogyan azt megszokhattuk az előző órákon.

A mai kiadott feladat az volt, hogy babszemeket kellett szórni a cipőnkbe, majd ezt követően járkálni a terembe. Anetta közben Lázár Ervin egyik meséjét olvasta fel nekünk. A cél az volt, hogy figyeljünk a mesére, de ezt a célt én nem tudtam végrehajtani csoporttársaim nagy részével, a zavaró tényezők miatt. A figyelmemet elvonta a folyamatos járkálás, egymással való viccelődés. Egy pillanatban tudtam figyelni, mikor pár másodpercre megálltam és nem voltak közelembe a csoporttársak. A mese végeztével egy „dolgozat formájában” kellett visszaadni a tudásunkat és nem meglepő módon a csoport 100% megbukott a zh-n. Ez egy „teszt” volt számunkra, ami megmutatta nekünk, hogyan is működik az olyan rendszer, ahol ezek a tényezők dominálnak.  A tanulságot megint levontuk, megbeszéltük, amelyben én elmondtam többi társammal együtt, hogy a zavaró tényezők és a folyamatos járkálás negatív szerepet játszottak abban, hogy nem sikerült figyelnünk. A babok a lelki fájdalmat, depressziót szimbolizálták, amiket a tanuló hoz be az iskolába saját magával, azokat a problémákat, amelyek napi szinten megjelennek az iskolában. Ezzel a feladattal ismét párhuzamot tudtunk vonni az iskolai tanórával és az ottani fegyelemmel. E szerint bebizonyosodott, hogy ha van egy vagy több zavaró tényező, akkor azok másik társunkra is átruházódik, és így tovább, aminek egy káosz vége a tanórán. Tanár és diák szempontból sincs előrelépés, ha ezek a tényezők jelen vannak. Fő probléma volt még az is, hogy Anetta nem mondta milyen részletekre összpontosítsunk a szöveg hallatán, illetve a tartalma is elég tömör volt, ami újabb nehézségeket szült. Ez a feladat ismét példázta azt, hogyan ne tanítsunk az iskolában.

Az óra végén mindenki értékelte az idei félévet. Én nagyon jól éreztem magam és örülök, hogy ezzel a tantárggyal bevezetést nyerhettem a pedagógiába. Nagyon sok új dolgot tanultam Anettától, aki elképesztő nagy odaadással, szakmaisággal, jó kedvvel, türelemmel oktatta nekünk a pedagógiát és még fogja is. Egymástól is rengeteget tanultunk, amit hasznosan ültethetünk majd be emlékezeteinkbe a későbbiekben, profitálhatunk belőle. Az órákról megmaradt az interaktivitás, csoportos foglalkozás, ami által közelebb kerültünk egymáshoz és többen fejlődtünk is. Úgy gondolom remek kis csoport jött össze a reggel 8-órási előadásokon. Nekem is fejlődnöm kell, mindig fejlődik, tanul az ember, ami egy egészséges folyamatra vall az élet bármely területén. A blog bejegyzéseket említve, én remek dolognak találtam, mivel a szó elszáll az írás megmarad. Jobb leírni gondolatainkat, majd később ezeket visszanézni, újra elgondolkodni rajtuk. Kellemes feladatnak tűnt, még akkor is, amikor önhibámat beleértve hagytam ki pár órai reflexiót. Összességében nagyszerű lendületet vettünk mindannyian ezzel a félévvel kezdődően és remélem, hogy még sok közös alkalmunk lesz együtt.

2017.05.02-i óra reflexiója

Az órán a már jól bevált csoport munkába dolgoztunk. Most párban egyeztettük, fejeztük ki gondolatainkat arról, milyen volt régen az oktatás, pedagógia, majd ezt az óra végén közösen ismertettük egymásnak, mindenki a saját témáját.

A mi témánk a szenzualizmus volt, amely a 17-18. században volt meghatározó irányzat az oktatásban.  Alapvető fontossága, hogy szemléltetés, olyan oktatási módszer, amelynek során a tanulmányozandó tárgyak, jelenségek, folyamatok észlelése, elemzése történik. A szenzualizmus pedagógiája az érzékletes valóságból való kiindulást tekintette az ismeretszerzés egyetlen hatékony útjának. Képviselői szerint az érzékelésen, észlelésen keresztül vezet az út az értelemig. A pedagógiai gondolkodók közül például Comenius emelkedett ki. A feladatban leírtuk a szenzualizmus jellemzőt, előnyeit, hátrányait, tanár feladata, diák feladata. A tanár feladata, hogy úgy adja elő mondanivalóját, a tananyag tartalmát, hogy a diák ezeket hallás után, tapintás, látás után érzékelni, befogadni tudja. A diák ez által, egy szemléltető bázist teremt, maga körül nyitottabbá válik a további gondolkodásra. A téma célja az érzékeltetés, a több síkon való gondolkodás. Hátránya lehet ennek az irányzatnak az időhiány, mivel a pedagógusnak sajnos nem érdeke pluszba felkészülni az óra előtt, kialakítani az óra struktúráját. Emellett fennállhat az a veszély, hogy elveszik a tanuló személyisége. Nagyon tetszett, hogy bepillantást nyerhettünk Comenius által publikált tankönyvbe az akkori időben. Ami nekem nagyon tetszett, hogy a fejezetek rövidek, de mégis világosak, egyszerűek voltak.

A többi csoport a saját témáit mutatta be. Szó volt a reform pedagógiáról, konstruktivizmusról illetve az ókori, középkori oktatásról.

Az ókorban/középkorban kihangsúlyoztuk, hogy nincs egyéniség, a kreativitás abszolút elveszik. Az van, azt kell csinálni, amit a tanár mondd. Ez a forma a mai oktatásban megbukott. Nincs jó hatással a pedagógia számára.

A reformkori pedagógiában a 19. században már megjelenik a gyermekközpontúság, a kibontakozás lehetősége, amely utat nyithat a kreativitás felé. Hátránya a fegyelmezés, illetve a lazább tanrend. Célja a gyermeki öntevékenységhez nyújtott optimális segítségnyújtás, az akadályok elhárítása a gyermek fejlődése elől. Szó esett a Waldorf iskolákról, előnyeiről, hátrányairól.

A konstruktivista tanulásszemlélet lényege, hogy a személyiségfejlődés eredményei nem plántálódnak át a tanulóba, nem közvetítésről van szó, hanem személyes, egyedi, belső konstrukciós folyamatról. A tanuló személyiségét nem a nevelő hozza létre, hanem ő maga formálja meg saját magát. Tudást, értékeket, attitűdöket, s a személyiséget, az összes „tartalmat” nem átadjuk a tanulónak, és ő nem magába fogadja ezeket, hanem aktív építkező folyamatban maga hozza létre személyiségjegyeit és azok sajátos rendszerét.

Az óra elején kiválasztottunk egy feltételt négy közül, hogy szerintünk ki a jó tanár. Az én példám a középkori módszerekhez illet. Úgy gondolom itt nincs jó meg rossz válasz, de engem akkor is elkeserített ez az eredmény. Ez annak tudható be, hogy valószínűleg engem is hasonló szemléletmóddal tanítottak az iskolában. Ez nem éppen ideális körülmény a mai pedagógiában, ezen változtatni kell!

2017.04.25-i óra reflexiója

Az órán ismét a már megszokott témáról, kérdés körről beszéltünk, hogy vajon kiből lesz valaki jó tanár, ki a jó tanárjelölt?

A kérdés megválaszolása céljából két csoportot alkottunk. A csoport azon emberekből állt, akikkel kevésbé folytattunk eddig társalgást, véleménycserét.  Az első feladatban saját kútfőből kellett leírni mindenkinek minél több tulajdonságot, amik szükségesek egy jó tanárnak. Az én példáim, empátia, türelem, problémamegoldók képesség, jó előadókészség, interaktív tanítás, kreativitás voltak. Miután a csoport összeírta saját gondolatait, utána nagy A/2-es papírra írtuk ezeket kreatív módon, úgy hogy egymásból következtek aztán később ezek a tulajdonságok. Az első körben nagy egyetértés volt a csoporttagok között. A türelem, problémamegoldó képesség, empátia, jó előadó képesség, kreativitás, interaktív tanítás a legtöbbünknél szerepelt, nagy volt az egyetértés.

 A második feladatban már kaptunk segítséget, egy verset „Hogy lesz valaki jó tanár” címmel, majd ennek elolvasása után ismét összevetettük gondolatainkat. A versben is voltak, olyan tulajdonságok, amiket már az első körben leírtunk, mint például a kommunikációs képesség („A tanár egyszerűen beszéljen és figyelje, hogy mindent megértenek-e a gyerekek”), tanár-diák kapcsolata, lépésenként, türelmesen kell a diákokhoz fordulni („Lépésenként kell tanítani a gyerekeket, hogy mindent megértsenek, ami ahhoz kell, hogy megtanulják azt, amit a tanár tanít”). Továbbá fontos az interaktív pedagógia módszer (Tegyen fel kérdéseket, hogy tényleg értenek-e mindent, amit mond), legyen egy visszajelzés a tanár felé (Adjon nekik feladatlapot, hogy lássa boldogulnak-e egyedül is. Úgy gondolom ebben a részben, mint az elsőben sem voltak igazán új dolgok. Szokásosan beírtuk az ábrába gondolatainkat, összekapcsoltuk őket, majd jött a harmadik feladat.

A harmadik feladatban, viszont egy pedagógiailag gazdagabb szövegrészt kaptunk. Az én részem a pedagógus mesterség tartalmi elemeiről szólt. A részletből fontos kiemelni, hogy a tanár ismerje a legújabb kutatási eredményeket, és ezt a szaktudást alakítsa a tanulók különböző szükségleteihez, egyéniségükhöz. Tudja, mi történik a pedagógia világában, ismerje a legújabb felfedezéseket, értse mi az életen át tartó tanulás. Ismernie kell a követelmény rendszert, tantervet, nevelési intézményeket, tisztában kell lennie az emberi fejlődés és növekedés folyamatával, módszerekkel, stratégiákkal, melyek segítségével különböző tanulókat képes tanítani. A számítástechnikát képes legyen felhasználni munkája során. A megbeszéltek után a másik csoporttal is ismertettük a véleményünket. Összességében a két csoport tartalmi struktúrája megegyezett.

Összefoglalóan a különböző feladatokban más színekkel írtuk be a gondolatainkat, tulajdonságokat. Azt beszéltük meg óra végén, hogy amit legelőször írtunk le azok a saját tapasztalataink által „vésődött” belénk. Az utolsó feladatban leírt szakmailag tömörebb rész, viszonylag távolabb állt tőlünk, ami nem is meglepő, hiszen pedagógiát nem sokat tanultunk. A jövőben ezekről a pedagógia tartalmakról többet kell tanulni, beszélni, át kell éreznünk, 
hogy aztán gördülékenyebben tudjuk beépíteni saját gondolatainkba, alkalmazni ezt a látásmódot.

2017.04.11

Sajnos azt a hibát követtem el,hogy az utolsó percekre hagytam a blog megírását és mivel a technika ördöge kibabrált velem az összes leírt gondolatom a süllyesztőbe veszett. Ez is azt példázza,hogy semmit nem szabad az utolsó pillanatokra hagyni.

 A két héttel ezelőtti órán a csoportmunka négy alapelvét ismertettük egymásnak és egy kis filmet is megnéztünk az alá és fölérendelt viszonyról. A film arról szólt,hogy egy osztályon végeztek kísérletet, ami ezt a viszonyt mutatta be. Két csoport alakult ki osztályon belül: alá és fölérendelt. A cél az volt,hogy a gyerekek viselkedését vizsgálják ebben a helyzetben. A későbbi osztálytalálkozás során ezeket az élményeket elevenítették fel egymásnak a régi társak. Megdöbbentő volt,hogy egy ilyen teszt után mennyire megváltoztak az egymáshoz való viszonyok. Példaként egy alá rendelt mesélt arról hogyan vesztette el osztályon belül legjobb barátját aki felsőbbrendűvé lépett elő. Ez egy tanulságos kísérlet volt. A tanár-diák között is egy hasonló viszony van. Arra kell törekednünk,hogy egymás tiszteletét megadva gyakoroljuk a szerepeket. Kölcsönös legyen a két fél viszonya.

A csoportmunka négy alapelve:

1. Párhuzamos (egyidejű) interakciók

2.Építő egymásrautaltság

3.Az egyéni felelősség

4.Az egyenlő részvétel

Az én feladatom az volt,hogy ismertessem csoporttársaimnak a párhuzamos interakciók fontosságát.
Kiemeltem,hogy sokkal fontosabb az interaktív csoportmunka/foglalkozás mivel több idő jut egy-egy tanulóra mint ha csak a tanár beszélne folyamatosan. Ez rendkívül hatékony módszer,hiszen így nem unalmas a tanóra és még óra végén is van lehetőség kérdezni. A kreativitás sokkal jobban előjöhet ez által. Én is ezeket az órákat kedvelem.

A következő feladatban képeket kaptunk,amik a mai iskolarendszer negatívumaira és pozitívumaira világított rá. Sok olyan kép volt amiről előjöttek a régebbi emlékek. Nekem egyből a negatív élmények ugrottak be. Például: A mai iskolákban eltűnik a kreativitás. Ugyanazokat a sablonokat gyártjuk. Ez nem jó. Egy kicsivel több teret kell engedni a diáknak,hogy kifejezhesse véleményét.

A házi feladat az volt,hogy ezekről a képekről írjuk le saját benyomásunkat,élményünket.

Én három képet választottam amik a következők voltak: lelkész,őrmester,színész.

Úgy gondolom ezeknek  a szerepeknek előnyei és hátrányai is lehetnek. Nagyon fontos szerintem ha  egy tanár közvetlen a diákokkal,segíti,támogatja őket akár órák után vagy szünetekben. Fontos, hogy a problémákat orvosoljuk,megoldásokat találjunk rá (problémamegoldó képesség. Kell egy ilyen lelkészi szerep. Ezzel szemben viszont hátrányai is lehetnek. Gondolok itt arra,hogy ha túl közel engedünk valakit akkor bizalmi szempontból ez veszélyes lehet.
Mindig kell egy őrmester szerep is,ha csendet és rendet akarunk az osztályba viszont nem feltétlen
azzal alakíthatunk ki tiszteletet,ha például leordítjuk a diák fejét. Egy egészséges egyensúlyt kell megtalálnunk a szigorú és engedékeny típus között. 
Mindig jó érzés az ,ha egy tanár színész lehet. Több módon kell előadni magát egy tanárnak. Úgy gondolom ugyanolyan jól kell előadnia a sóder klubbot mint Európa természetföldrajzát folyókkal,periglaciális formákkal egybe véve. Nem szabad egysíkúan működni ezáltal megóvhatjuk magunkat  a totális kiégés ellen a tanári pályán.


2017.03.14-i óra reflexiója

Az óra tartalma és hangulata a megszokott módon zajlott. A feladatokat a már ismerős csoportmunkában bonyolítottunk le amit továbbra is az egyik leghasznosabb gyakorlatnak tartok, hiszen rendkívül fejlesztő hatása van. Az egymással való megfelelő kommunikáció nélkül elképzelhetetlen lenne a pedagógia pálya. A kiadott feladatok is ezt az álláspontot tükrözték.

Az első feladatunk az volt,hogy az előző órák tapasztalatait,benyomásait megvitassuk egymással. Egy mondatban, hogy mik is történtek az előző előadásokon.
A mi csoportunk ugyan szóban felsorolt néhány fontos tapasztalatot,élményt az eddigi gyakorlat során, viszont úgy éreztük,hogy ez a feladat totál csődöt mondott a reggeli fáradságban. Azt gondoltuk mégis miért kell nekünk erről beszélgetni első órában. A kellő összhang és érdeklődés nem is mutatkozott meg a feladat során.

A második feladatban négy felé osztottuk a lapot és 1-4-ig be kellett írni,hogy hány emberre igaz az a tulajdonság amit felvetettünk a csoportban. Ez a feladat már sokkal jobban megmozgatta a társainkat és képzeletünket. A különbség az volt a két feladat között,hogy az elsőben ,ahogy Anetta is később elmondta nekünk,hogy az egyik legunalmasabb feladatot adta nekünk.Úgy mondd tesztelt minket,hogy reagálunk erre a szituációra.


A harmadik feladat is interaktívabb,élénkebb volt mint az első. A lényeg az volt,hogy egy üres A/4 papírra el kellett képzelnünk azt a legfontosabb dolgot, ami leginkább jellemzi személyiségünket,érdeklődésünket,fantáziánkat.A saját elképzelést úgy kellett végrehajtani ,hogy mindenkinek hozzá kellett rajzolni azt a bizonyos dolgot amit elképzeltünk miközben instruáltuk egymást.  A kivitelezés nagyszerűen megmutatta,hogy egy jó munkához,tanításhoz minden résztvevőre szükség van,hogy a gépezet jól működjön. A rajzok elég viccesre sikerültek,de sokat tanultunk ebből is. 

Összességében úgy gondolom, hogy a két feladat tökéletesen megmutatta a különbséget.

Az első arra a "hibára" mutatott, hogy a jó tanításhoz elengedhetetlen a kommunikáció és a megfelelő feladat kiadása(fontos az egyén ismertsége). Egy remek óra akkor élvezetes, ha mindenki beleadja azt az apró dolgot,hiszen ettől fog működni ez az egész szerepjáték a tanár és a diák kapcsolata. Ekkor léphetünk egyről a kettőre.

A második feladat pedig remekül példázta ennek a kapcsolatnak,kommunikációnak a megvalósítását.

A két kiemelkedő dolog amit fontosnak tartok ezekből a feladatokból, az a kommunikáció(kapcsolatteremtés egymás között) pontosság(egymás ismeretsége) amik nélkül nem alkothat egy egységes egészet ez  a rendszer a tanításban.